Prágai Berci és Dánia

Valamikor, első iskolás napjaim egyikén, az óra kellős közepén – mivel valószínűleg nagyon untam magam –, fölálltam, és kimentem az udvarra futballozni. Ennek természetesen az lett a következménye, hogy a tanító néni beírt az ellenőrző könyvembe. Mikor anyukámnak az intőt megmutattam, arra hivatkoztam, hogy a Prágai Berci is kiment futballozni. Édesanyám megkérdezte, hogy hát ha a Prágai Berci a kútba ugrik, én utána ugrom? A lecke lényege nyilvánvaló volt: ha valaki hülyeséget csinál, az nem mentség arra, hogy én is hülyeséget csináljak.

A történet még az egykori SZDSZ akkori liberális programját olvasva jutott eszembe, amikor ahhoz a részhez értem, melyben az SZDSZ, liberális párthoz illően, szakított az eddig hirdetett hatpárti irracionalitással, miszerint a magyar földet külföldinek el nem adjuk, és adaptálja az EU egyik „jótanulójának”, Dániának a földeladási politikáját. Eszerint: a vásárlónak 1. a megszerezni kívánt földterület szerinti illetékes településen, állandó jelleggel életvitelszerűen kell tartózkodnia, 2. megfelelő szakképesítéssel kell rendelkeznie, ilyen adó- és  támogatásra jogosító listán kell szerepelnie, 3. főhivatásszerűen kell mezőgazdasággal foglalkoznia. Briliáns, nemde? Talán – hogy igazán liberális legyen – ki kellene azt is kötniük, hogy az illetőnek kék szeműnek és féllábúnak kell lennie. Az akkori SZDSZ akkori szakértőinek valószínűleg nem kis erőfeszítésükbe került ennyire korlátozó földforgalmazási politikára bukkanni. És feltehetőleg komolyan azt gondolják, hogy mert Dániában valami okból egy hülyeséget gyakorolnak, ettől ez megbocsátható kompromisszum lesz majd nálunk.

Mi történt a legtriviálisabb liberális elvekkel? Mi történt a valóban korlátlan eladással? Mi történt a legtermészetesebb emberi joggal, a tulajdonjoggal? Mi történt a piacokkal? Képzeljük el azt a kérlelhetetlen liberális párt számára nyilván elviselhetetlen helyzetet, hogy az eladó annak adná el a földjét aki a legtöbbet kínálja érte. És akkor nem földje lesz, hanem pénze. És a pénzét – mondjuk – részvényekbe fekteti, vagy kölcsönadja. Vagy elkölti fagylaltra, kiviszi a lóversenyre, vagy a nagymamájának kozmetikai műtétet vásárol belőle. Röviden: él. Azaz választásai vannak. Megpróbálja a saját individuális igényét kielégíteni. Miért kellene kitiltani a várárlók sorából egy sanghaji balettáncosnőt, aki nyugdíj-megtakarításra, spekulációs céllal, arra számítván, hogy majd felmegy az ára (mellesleg elviselve annak a kockázatát, hogy esetleg lemegy, mert az élet ilyen gonosz is tud lenni) szeretne megvenni egy földdarabot Bács-Kiskun megyében? Túl sok lett volna egy liberális párttól azt elvárni, hogy belássa: a piacon, ha a keresletet csökkentem, akkor az árat is csökkentem, és ezzel egyes-egyedül csak az eladó érdekeit sértem.

A föld-ügy természetesen szimptomatikus, ami nem csak az akkori SZDSZ liberális maszatolására, hanem a magyar politikai élet külföldi példákra való hivatkozására is jellemző.

Nézzünk még egy radikálisabb példát. Ugyancsak az akkori SZDSZ az interneten olvasható új dokumentumában akkoriban arról kesergett, hogy Magyarországon nagyon alacsony, csak 18 százalék a társasági adó. Az igaz, hogy Magyarországon a társasági adó szintje alacsonyabb, mint a legtöbb országban. De ez az átmenetnek az egyik „vívmánya”. És lehet, hogy ennek is jelentős része volt abban, hogy Magyarországra mindeddig meglepően sok nyugati tőke jött be. Igaz, a világon majdnem mindenütt alkalmazzák a társasági adót, de ettől még ez az adónem irracionális marad. A társasági adó a kettős adóztatás egyik iskolapéldája; ugyanis a társasági adó után fizetett osztalékot a részvénytulajdonos még egyszer, személyi jövedelme uán is leadózza. Ha az ember megkérdez egy kicsit is racionális nyugati közgazdászt, nem is kell feltétlenül liberálisnak lennie, az el fogja mondani, hogy ez egy nagyon rossz adófajta. Mert a vállalatok finanszírozásánál előnyben részesíti a vállalatok kölcsön-finanszírozását a részvény helyett, hiszen a hitelek kamatai a vállalat eredményéből leírhatók. Ezáltal a tőkepiacok hatékonyságát csökkenti, kiszorítván például azt a pénzt, amelyet a tőkepiac lakásvásárlási jelzálogkölcsönökre juttathatna. A társasági adó egyetlen helyes mértéke természetesen a zéró lenne. A legtöbb nyugati országban történelmi tehetetlenségből alkalmazzák még ma is ezt a különben nagyon buta adót.

Ne akarjunk túlságosan sokat! Naivitás lett volna még azakkori SZDSZ-től is elvárni azt, hogy síkra szálljon a társasági adó megszűntetése mellett. De az talán már enyhe túlzás, hogy egy liberális párt fel szerette volna emelni azt, amit egy korábbi kormány meglepően racionális módon leszállított.

Azonban az akkor még létező, egyetlen, magát liberálisnak valló párt az egyén gazdasági szabadságjogaival szemben tanúsított intoleranciájára a Parlamentben tette fel a koronát. A sok szempontból szerkezetmeghatározó kötelező kamarai tagságról szóló szavazásban a korporatista álláspont, a kötelező tagság fenntartása mellett voksolt, az MSZP-vel és az MDF(!)-fel együtt. Ez nagy kár, mert a kötelező kamarai tagság megszüntetése nagyon fontos lépés lett volna az egyén gazdasági szabadságjogainak szempontjából. Természetesen kötelező kamarai tagság létezik olyan korporatista szemléletű nyugat európai országokban, mint Németország (mellesleg egyáltalán nem biztos, hogy a német Parlament ma is megszavazná azt). Részben ennek a következménye, hogy Németország ma Európa egyik gazdasági dinoszaurusza tíz százalék feletti  munkanélküliséggel, merev munkaerő piaccal, az ország méretihez képest alacsony tőkepiaci kapitalizációval, számottevő hightech ipar nélkül. Vajon mit szólnak a német kamarák ahhoz, hogy ha valaki éjfélkor árusít az internetes honlapján, amit természetesen a kamarai tagoknak boltjaiban megtiltanak?  Az is érdekes kérdés, hogy vajon az Egyesült Államokban hány Microsoft, AOL, Yahoo vagy Amazon jött volna létre, ha a kamarai tagság kötelező lett volna.

A kötelező kamarai tagság kérdése liberális vízválasztó. Ennek megítélése köteteket mesél egy párt jövőre vonatozó víziójáról. Az SZDSZ ezek szerint akkor az MDF-fel és az MSZP-vel együtt egy korporatív Magyarország víziójára szavazott, ahol kamarák, szakszervezetek, nagy korporációk határozzák meg az ország irányítását – természetesen állami bürokratákkal kiegészítve -, az egyén kreativitása, a piacok és a szabadon választott közösségek szerepének visszaszorítása árán.

A kelet-európai átalakulás egyik nagy lehetősége éppen az lett volna – vagy talán még lehet is –, hogy racionális és liberális törvényeket alkotnak, amelyek nem cipelik a háború utáni gadaságpolitika koloncait. Így előzhetnék meg Európa etatista és korporatista dinoszauruszait, amelyek még mindig az úgynevezett szociális piacgazdaság csacsiságaihoz ragaszkodnak, miközben már több mint egy évtizede kétszámjegyü a munkanélküliségük. Kár, hogy az egyetlen, magát liberálisnak valló politikai pártnak sem volt erről mondanivalója. Ami persze önmagában még nem baj, csak akkor ne hívja magát liberálisnak. Talán hívja magát Új Dánia pártnak.

Anyukám még azt is elmondta nekem, hogy ha valaki jobb tanuló nálam, még nem jelenti azt, hogy mindent jobban csinál, mint én. A jó tanulók megelőzésének egyik módja éppen az, hogy az ember megpróbál dolgokat másképp, racionálisabban (liberálisabban) csinálni. Ha ez nem így lenne, akkor a világ sose változna, márpedig, mint tudjuk, változik.

2 Comments

2 Reader’s Comments

  1. fidel, Folytatódik a sárdobálás: “Magyar Bálint: Hiba volt az első 100 napos program” link “Gazdaságilag rendkívül nehéz helyzetbe hozta az országot a 100 napos program azért, mert “valamelyik” kormány teljesíteni akarta a választási ígéreteit – mondta Magyar Bálint. ” Úgyhogy medgyessynek inkább csöndben kellene maradnia, ahelyett, hogy a sértettségét újra elővéve gyurcsányt hibáztatja. Ettől függetlenül gyurcsány is hibázott rengeteget, de szerintem nem medgyessy az, akinek bírálnia kellene őt. Medgyessy-t több gazdasági szakember is élesen bírálta annak idején a 100 napos programmal – aztán később a 2, 100 napossal -kapcsolatban, mégis megcsinálta. Jórész ezért tartunk itt. “A szabad demokrata politikus a koalíciós válságról azt mondta: a szocialisták a megszorításokkal azonosítják a reformokat, míg az SZDSZ mélyreható változásokat akar.” Igen, ez gyurcsány egyik legnagyobb politikai tévedése: Egyszerre, egyidőben akart rendet rakni a költségvetésben az adóemelesésekkel, és ekkor indította el a reformokat. Mivel a két dolog sok tekintetben össze is függ, ezért nyilván nem volt nehéz dolga az ellenzéknek összemosni a választók fejében a kettőt: a megszorításokat és a struktúrális reformokat. A másik viszont már szakmai tévedés, azaz soha nem is értette meg az szdsz reform-modelljét, mégis mellé állt egy jódarabig.

Írja meg véleményét!

 

Legnépszerűbb címkék